MINTEGY NEGYEDMILLIÓ ADÓZÓNAK KELL MAJD KIEGÉSZÍTENIE A NAV SZJA-TERVEZETÉT

MINTEGY NEGYEDMILLIÓ ADÓZÓNAK KELL MAJD KIEGÉSZÍTENIE A NAV SZJA-TERVEZETÉT

A NAV által elkészített, március elejétől már elérhető SZJA-bevallási tervezeteket mintegy negyedmillió magánszemélynek kell majd kiegészítenie olyan jövedelmekkel és fizetési kötelezettségekkel, amelyek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában. Különösen azoknak a gyereket nevelő szülőknek lehet érdemes mielőbb lépniük, akik – bár jogosultak – nem, vagy csak részben kapták meg az SZJA-visszatérítés összegét – hívta fel a figyelmet a Moore Hungary.

Az SZJA-tervezet kiegészítését minden évben meg kell tennie az őstermelőknek, az áfát fizető magánszemélyeknek, és a nem kisadózó egyéni vállalkozóknak. Egyre jelentősebb azok tábora is, akik – részben az elmúlt évek technológiai lehetőségeinek kihasználása révén – külföldről származó osztalék- és tőkejövedelmekben részesülnek. Nekik szintén ki kell egészíteniük a megajánlott adóbevallási tervezetet. Esetükben az adóhatóság még nem biztos, hogy rendelkezik adatokkal, de a nemzetközi adatszolgáltatásnak köszönhetően az információk folyamatosan érkeznek a külföldi adóhatóságoktól. Ezek előbb, vagy utóbb feldolgozásra kerülnek így a magánszemély adózó ellenőrzésre számíthat, ha az említett jövedelmek nem szerepelnek az adóbevallásban.

„Nem szerepel továbbá a bevallási tervezetben a magánszemély, vagy külföldi jogi személy részére történő ingatlan bérbeadásából származó jövedelem, a külföldi megbízó által átutalt önálló, vagy nem önálló tevékenység ellenértéke, vagy például az önkéntes pénztár által jóváírt egyéb jövedelem összege sem, mert e tekintetben a pénztár nem minősül kifizetőnek” – hívta fel a figyelmet Kocziha Andrea, a Moore Hungary adótanácsadó partnere.

Információ hiányában nem utalhatták ki azokat a külföldieket megillető visszatérítéseket sem, akik Magyarországon jogosultak ugyan kedvezményre, de nem igényeltek Magyarországon év közben családi kedvezményt, és a VISSZAADO nyomtatványt sem nyújtották be az adóhatósághoz.

Természetesen azok a magánszemély adózók is visszakaphatják az őket megillető kedvezményt, akik a kifizető hibás adatszolgáltatása következtében esetleg nem kapták meg a kedvezmény teljes összegét, vagy a kiutalt adó-visszatérítés összegével maradéktalanul nem értenek egyet. Továbbá akkor is felülvizsgálatra szorul a bevallás, ha év közben a magánszemély nem érvényesítette a családi adókedvezményt, illetve más kedvezményt, vagy érvényesített ugyan kedvezményt, de annak összege változik.

A szükséges adatokat ugyan legkésőbb május 20-áig kell pótolni, azonban visszaigénylés esetén nem érdemes az utolsó pillanatig várni, mivel a bevallás kiegészítését követő 30 napon belül az adóhatóság a jogszerű visszaigénylés összegét kiutalja a magánszemély részére. Még 30 napig sem kell várnia annak az adózónak, akinek a módosított bevallásában a 21SZJA-C lap 80. sor c) oszlopában 1 000 forint vagy azt meghaladó összeg van, feltéve, hogy a bevallás feldolgozásának nincs akadálya és nincs a magánszemélynek köztartozása, mivel a NAV soron kívül teljesíti ezt az utalást.

A NAV által készített bevallási tervezetek az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemély adózók számára az eszja.gov.hu oldalon érhetők el.

A bevallás kétféleképpen módosítható 2022. május 20-ig: 1) a NAV által készített adóbevallási tervezet kiegészítésével, vagy 2) a 2021-re vonatkozó személyijövedelemadó-bevallás – 21SZJA-nyomtatvány – beküldésével. Ez utóbbira főleg akkor kerül sor, ha a magánszemély nem rendelkezik ügyfélkapuval, vagy rendelkezik ugyan, de többszöri próbálkozás ellenére sem tud belépni, mert a jelszót, sőt még a felhasználó nevét is elfelejtette. Ilyen esetben a jelszó személyesen is megújítható a NAV bármely központi ügyfélszolgálatán vagy bármelyik kormányablakban.


 
A Moore Global
A több mint 110 évvel ezelőtt egy londoni irodából induló Moore Global ma a világ egyik vezető tanácsadó és könyvvizsgáló hálózata. A világ több mint 100 országában jelenlévő hálózat több mint 600 független irodával rendelkezik, munkatársainak száma meghaladja a 30 ezer főt. A csoport árbevétele a legutóbbi pénzügyi év során meghaladta a 3 milliárd dollárt.

A Moore Global szolgáltatásai 2021 márciusától a hazai piacon is közvetlenül elérhetőek. A Moore Hungary már induláskor is csaknem 100 fős szakértői csapatával a tanácsadási szolgáltatások teljes körét kínálja az üzleti, pénzügyi, adó- és számviteli tanácsadás, illetve a könyvvizsgálat területén.

Gyorsan változó világunkban a Moore stratégiai iránymutatással és praktikus tanácsokkal támogatja ügyfeleit a bonyolult szabályozói és változó piaci környezet, valamint iparági adottságok átlátásában és megértésében, ezen keresztül pedig a legjobb megoldások megtalálásában.


 
További információ
Kocziha Andrea
tel: +36 30 699 5173
e-mail:
andrea.kocziha@mooreglobal.hu