TAVALY ÁTLAGOSAN KILENC SZÁZALÉKKAL NŐTTEK A FIZIKAI ÓRABÉREK

TAVALY ÁTLAGOSAN KILENC SZÁZALÉKKAL NŐTTEK A FIZIKAI ÓRABÉREK

A középvezetők körében alig haladta meg a 4 százalékot az átlagos bérnövekedés

Az elmúlt év negyedik negyedévében 1441 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 9 százalékos növekedést jelent a 2020 hasonló időszakában tapasztalt 1322 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban jóval mérsékeltebb ütemben változtak a bérek: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2020 negyedik negyedévéhez képest 4,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

A régiók szerinti statisztikák azt mutatják, hogy 2021 végére 1300 forint alatti átlagos fizikai órabér már az ország egyetlen pontjára sem jellemző. Az egyes országrészek közötti különbségek valamelyest csökkentek tavaly: a régiók többségében 1300 és 1450 forint között alakul az átlagos órabérszint, a Közép-dunántúli régióban 1500 forint körül alakult ez a mutató. Budapest és Közép-Magyarország továbbra is kiemelkedik az országos átlagból 1900 forint körüli értékével.
 
„A harmadik negyedévben tapasztalt 1429 forintos országos átlagórabérhez képest az év utolsó három hónapjában kevesebb mint egy százalékkal nőtt a fizikai bérek szintje – mutat rá Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. – Már most látható azonban, hogy az idei év elején újabb lendületet vesz az órabérek emelkedése. A minimálbér közel 20 százalékos emelkedése a magasabb bérszintet kínáló vállalatok számára is emelési kényszert jelent a versenyképes bérajánlatok fenntartása érdekében. Emellett az infláció jelenlegi, 7 százalékot meghaladó mértéke is komoly bérfelhajtó tényező. A versenytársak javadalmazási stratégiáját figyelve a cégektől év közben további emelésekre is számíthatunk, emiatt 2022 egészében kétszámjegyű bérnövekedés prognosztizálható a fizikai munkát végzők körében.”
 
A Moore Hungary ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. A 700 ezer és 1 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében az éves béremelkedés mértéke az előző évi 2,9 százalékról tavaly 4,2 százalékra emelkedett.
 
„Az adatok azt mutatják, hogy a középvezetők körében mért átlagbér-növekedés tavaly nem érte el az infláció mértékét sem – mutat rá Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – Bár a fluktuáció mértéke ennek ellenére is igen alacsony maradt ebben a szegmensben az elmúlt év folyamán, a cégek 2022-ben jó eséllyel itt is nagyobb, legalább 6-8 százalékos mértékben lesznek kénytelenek emelni, ha vezető munkavállalóikat hosszabb távon is meg szeretnék tartani.”
 
Az országos szinten már több mint 60 ezer főt foglalkoztató szolgáltatóközpontok (SSC) esetében már most is látszik a növekvő bérverseny hatása: e cégek körében a középvezetői bérsávban az átlagot jóval meghaladó, 8,1 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt év során. A pandémia erre a szektorra a tapasztalatok szerint pozitív hatást gyakorolt, mivel a feladatok korábbinál szélesebb körű kiszervezésére mind a költségek csökkentésének igénye, mind a távmunka területén szerzett pozitív tapasztalatok ösztönzően hatottak.


 
A Moore Global
A több mint 110 évvel ezelőtt egy londoni irodából induló Moore Global ma a világ egyik vezető tanácsadó és könyvvizsgáló hálózata. A világ több mint 100 országában jelenlévő hálózat több mint 600 független irodával rendelkezik, munkatársainak száma meghaladja a 30 ezer főt. A csoport árbevétele a legutóbbi pénzügyi év során meghaladta a 3 milliárd dollárt.

A Moore Global szolgáltatásai 2021 márciusától a hazai piacon is közvetlenül elérhetőek. A Moore Hungary már induláskor is csaknem 100 fős szakértői csapatával a tanácsadási szolgáltatások teljes körét kínálja az
üzleti, pénzügyi, adó- és számviteli tanácsadás, illetve a könyvvizsgálat területén.

Gyorsan változó világunkban a Moore stratégiai iránymutatással és praktikus tanácsokkal támogatja ügyfeleit a bonyolult szabályozói és változó piaci környezet, valamint iparági adottságok átlátásában és megértésében, ezen keresztül pedig a legjobb megoldások megtalálásában.

 

 
További információ
Hajnal Péter
tel: +36 70 336 9165
e-mail:
 peter.hajnal@mooreglobal.hu