GENERÁCIÓVÁLTÁS: CSUPÁN AZ ÉRINTETT CSALÁDI CÉGEK 14 SZÁZALÉKA SZÁMOL AZ ELADÁSSAL 30 augusztus 2021 Megosztás Az ügyvezetés teljes körű átadását 69 százaléknyian látják problémásnak A családi vállalkozások tulajdonosainak 81 százaléka a tulajdonlás megtartásával szeretné végrehajtani a generációváltást – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből. A cég megfelelő feltételek melletti értékesítését mindössze a tulajdonosok 14 százaléka tartja a legjobb opciónak. A magyar családi vállalkozások jelentős részét még a ’90-es években alapították, ezek élén igen gyakran még az alapító tulajdonosok állnak, akiknek életkora jó eséllyel meghaladja már a nyugdíjkorhatárt. Piaci becslések szerint a családi vállalkozások közel felénél jelenleg is aktuális probléma a generációváltás megvalósítása, a folyamat azonban legtöbbször igen nehézkesen halad, ha egyáltalán elindul. Az okok feltárását segítheti a Moore Hungary és az Opten júliusban zajlott közös felmérése, melyben az érintett vezetők cégátadási terveit igyekeztek feltárni. Azok közül, akik a tulajdon későbbi megtartásában gondolkodnak, a vezetést a legtöbben családtagnak adnák át (57%), mások cégen belüli munkatárs vagy külső vezető bevonását (12-12%) tartják a legjobb forgatókönyvnek a megfelelő időben. „Igen alacsony, mindössze 14 százalék azok aránya, akik a cég értékesítése révén aratnák le eddigi munkájuk gyümölcsét – mutat rá Huth Gabriella, a Moore Hungary ügyvezető partnere. – Ez a ragaszkodás a céghez érzelmi oldalról érthető, ugyanakkor számos esetben, például a piaci körülmények átrendeződésekor gyakran az ideális lépés a részleges vagy teljes eladás lenne. E lépés megfelelő feltételeinek kidolgozását azonban időben meg kell kezdeni. Az értékesítésre minden esetben fel kell készíteni a céget, ezzel ugyanis jelentősen növelhető az eladási ár.” Arra a kérdésre, hogy a versenyképesség fokozása érdekében - akár egy későbbi eladás feltételeinek javítása érdekében - mely területeken tartanak szükségesnek fejlesztéseket a tulajdonosok, a legtöbben (44%) a sales, marketing tevékenységeket jelölték meg. Szintén sokan tartják fontosnak a cégfolyamatok megfelelő dokumentáltságának javítását (38%), illetve az informatikai fejlesztéseket (26%). A Moore Hungary eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a fenti fejlesztések költségei sokszorosan megtérülnek egy cég adás/vétele során. Amennyiben külső vezető szakember bevonása mellett döntene a tulajdonos, a teljes körű ügyvezetést mindössze 17 százaléknyian ruháznák át. A többség az operatív vezetői pozíciókat (72%), illetve más (például pénzügyi vezetői) területek irányítását engedné át egy új vezetőnek. A feladatok teljes körű átadásától a tulajdonosok 31 százaléka bizalmi jellegű problémák felmerülése miatt ódzkodik. 25 százaléknyian egy rossz irányváltástól féltik a cégüket, 11 százaléknyian pedig számos súlyos konfliktus forrásának kockázatát látja egy ilyen lépésben. Az ideális új ügyvezető Ha mégis sor kerül új ügyvezető kinevezésére, a megkérdezettek szinte egyöntetűen a cég szakterületét érintő tapasztalatot tartják a legfontosabb szempontnak. A második legfontosabb szempont a családi vállalkozások körében a személyes ismeretség: a válaszadók 75 százaléka tartja ezt meghatározónak. A cégen belüli személy 67 százalék számára releváns feltétel, és az életkor is 64 százalék számára fontos mutató. Az ideális jelölt kora általában 35-50 év között van, vagyis még kellően dinamikus, de már komolyabb munkatapasztalat birtokában van. A válaszadók véleménye teljesen megoszlik (50-50%) abban a kérdésben, hogy a hatékony generációváltásra való felkészülést segítse-e külső tanácsadó cég vagy sem. Azok, akik ajánlatosnak tartják az objektív, külső szakértő jelenlétét a folyamatban, a tanácsadó kiválasztásánál elsődleges szempontnak az iparági tapasztalatot (84%) jelölték meg, emellett fontosnak tartották azt is, hogy a tanácsadó hazai hátterű cég (75%) legyen. „A jelenlegi felmérés egy három évvel ezelőtti kutatásunk megismétlése – magyarázza Dr. Csorbai Hajnalka - az Opten Informatikai Kft. stratégiai igazgatója – Jelentős elmozdulást az akkor mért értékekhez képest nem tapasztaltunk, a nagy különbség az, hogy az érintett cégvezetők azóta további három évvel lettek idősebbek. Ez fokozza az igényt a generációváltás előkészítésére, váratlan kényszerhelyzetekben ugyanis már sokkal nehezebb a cég jövője szempontjából ideális lépéseket megtalálni és megtenni.” Összefoglalva: sajnos az elmúlt 3 év alatt nem mozdult el a cégtulajdonosok generáció váltáshoz fűződő attitűdje Magyarországon. Sőt meglepő, de a Covid sem okozott igazi áttörést a gondolkozásban. A generációváltás egy köztünk élő valós probléma, amely ha nem kényszerből valósul meg, hanem egy jól felépített folyamat részeként, akkor tapasztalat alapján elmondható, hogy abból mindenki nyertesen szállhat ki. – hangsúlyozzák a szakértők. Moore Hungary A több mint 110 évvel ezelőtt egy londoni irodából induló Moore Global ma a világ egyik vezető tanácsadó és könyvvizsgáló hálózata. A világ több mint 100 országában jelenlévő hálózat több mint 600 független irodával rendelkezik, munkatársainak száma meghaladja a 30 ezer főt. A csoport árbevétele a legutóbbi pénzügyi év során meghaladta a 3 milliárd dollárt. A Moore Global szolgáltatásai 2021 márciusától a hazai piacon is közvetlenül elérhetőek. A Moore Hungary már induláskor is csaknem 100 fős szakértői csapatával a tanácsadási szolgáltatások teljes körét kínálja az üzleti, pénzügyi, adó- és számviteli tanácsadás, illetve a könyvvizsgálat területén. Gyorsan változó világunkban a Moore stratégiai iránymutatással és praktikus tanácsokkal támogatja ügyfeleit a bonyolult szabályozói és változó piaci környezet, valamint iparági adottságok átlátásában és megértésében, ezen keresztül pedig a legjobb megoldások megtalálásában. Kövessen minket a LinkedIn-en is további friss hírekért! Huth Gabriella Partner +36 70 320 9871 gabriella.huth@mooreglobal.hu